A bromélia gyermekei
2017. október 09. írta: ABiberhauzen

A bromélia gyermekei

Egy virág életéről és haláláról

Még a tél közepi nagy mínuszokban láttam meg a virágosnál egy csíkolt lándzsarózsát. Ez egy Brazíliából származó broméliaféle nagy húsos, halványzöld, csíkos levélzettel, ami átlagos lakáskörülmények közt 4-5 évig éldegél, majd egyszer csak hatalmas, lenyűgöző rózsaszínes, lilás virágot növeszt, ami hónapokig fantasztikus látványt nyújt, végül a virág leszáradásával maga a növény is pusztulni kezd.

A bromélia levelei egyre inkább lefelé csüngenek, majd száradásnak indulnak. Előbb csak az alsók, aztán az egész növény oldalra billen, majd amikor az ember már legszívesebben megszabadítaná szenvedéseitől és kidobná, élete utolsó, haldokló szakaszában, sarjakat nevel. Az oldalán alul kis hajtások jelennek meg egészségesen, üde zölden, feszes levelekkel. Szóval az őserdei körülményekhez szokott broméliát télen láttam meg a virágbolt ablakában, mikor oviból hazafele tartva a kisebbik gyerekkel elfordultam arra, hátha elaludna a kis kerülő alatt.

Kemény mínusz fokok voltak, az a bromélia meg ott állt a jeges kirakatban hatalmas rózsaszín virágával. Irtó giccses volt és gyönyörű. Teljesen lenyűgözött, úgy tapadtam a kirakatra, ahogy a fagyizóban a gyerekek a fagyikat rejtő pult üvegére. Bementem, a virágos kérlelt, hogy akkor vigyem haza, mikor picit melegebb lesz, de én megvettem, és amíg a jól bebugyolált overálos gyermek kiadósat aludt, a jéghidegben hazatoltam a babkocsi esernyőtartójára akasztva a zacskózott virágot.

Bőven benne voltunk már a tavaszban, amikor elvirágzott, és pusztulni kezdett, én meg lestem a tövét, hogy hol 204391.jpgbújnak elő a sarjak. Az én broméliám csak haldoklott, nem nevelt ki semmit magából. Kb. 100x határoztam el, hogy kidobom, de sajnáltam, vártam, és 5 hónap múlva, a napokban vettem észre, hogy két pici hajtás átfúrta alul oldalt a már-már a földjéből kidőlni készülő félig elpusztult növényt. Sikerült neki! Napról napra nagyobbak, virulnak, egészségesek. Várom, hogy nőjenek, aztán átveszem a nevelgetésüket, majd átültetem őket, és készülhetnek a virágzásukra.

A nagyon távoli rokonságunkban történt évekkel ezelőtt, mikor még kamasz voltam, és alig tudtam felfogni, amit hallottam, meg persze ilyen történetekkel nem szívesen traktálják se a kisebb, se a nagyobb gyerekeket: középkorú pár nagy szeretetben élt, nagyon vágytak gyermekre, különböző egészségügyi okok miatt nem sikerült nekik.

Aztán a nő rákos lett. És várandós. Gyógyíthatatlan volt, kaphatott volna kezeléseket, de a gyógyulásra akkor is minimális esélye lett volna, legfeljebb időt nyert volna, a magzatokat - mert kiderült, hogy ikreket vár - nem lehetett ezzel veszélyeztetni. Döntött: nem kéri a kezeléseket, a sorsra, Istenre bízza magát, és élete utolsó nagy céljának azt tűzte ki, hogy világra hozza őket.

Csodával határos módon a várandósság rendben zajlott, ő virult, akárcsak az egészséges várandós nők, a férje és a család pedig készült a nagy feladatra, amiről előre senki nem akart beszélni. A kislányok megszülettek, virultak, egészségesek és tökéletesek voltak.

(Az illusztráció innen származik.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ohmymom.blog.hu/api/trackback/id/tr712916777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.