Az Oh My Mom olvasóit kérdeztem meg arról, hogy milyen élmény volt nekik, amikor először maradtak otthon egyedül, bárminemű segítség nélkül egy napig vagy akár csak 1-2 óra erejéig az újszülött babájukkal és a nagyobbacska gyermekükkel.
ZSUZSA
Igazából én így 14 hónap távlatából is azt mondom, hogy az eleje nagyon könnyű volt. Viszont napról napra egyre nehezebb... Jesszus, mi lesz 10 év múlva?!
Nos, a kórházi 3 nap után hazajöttünk. Az akkor 26 hónapos nagytesó Apa lágy szívének köszönhetően nem lett otthagyva a bölcsiben. Apa akkor az 1 hetes apaszabiját töltötte itthon. Az én “kemény” szívem pedig eldöntötte már szülés előtt, hogy nem adjuk fel a bölcsizést a Tesó születése miatt. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert ellenkezni fog... bár én már a terhesség alatt is kaptam a kiképzést tőle rendesen - érzik a vesztüket már a testvér születése előtt is.;)
4 napos a baba. Reggel Anya fogja a nagyot, majd ahogy a bölcsiben lerakja, sírás. Bár nem volt vészes, én hazáig ZOKOGTAM az autóban. Baba addig Apával otthon. Aztán a terv az volt, hogy Apa megy a nagyért a bölcsibe. Apa viszont elaludt ebéd után. Tudni kell, hogy nálunk szépen ébresztve Apa ÉBRESZTHETETLEN, nem szépen ébresztve meg khm nem mond szépeket. :P Ettől megkímélve magam, a 4 napos babát összecsomagoltam, és mentünk a bölcsibe. A nagy kérése bölcsi után tortázás volt GYERTYÁVAL!!! Úgyhogy elsétáltunk a cukrászdába, és természetesen minitortát kapott gyertyával - Apa meg békésen szunyókált otthon. Kb. 6-kor értünk haza, Apa akkor ébredt. :D (Ezt nem éreztem ám akkor olyan viccesnek, mint most.) Az a hét kb. végig így telt, és azóta is töretlenül.
Az első hetekben egyszer bőrig áztunk bölcsiből hazafele. 1 hónapos volt a kicsi. Hozzáteszem, én az az anyuka vagyok, akinek van esővédője, de rá még nem raktam a babakocsira, mert inkább futok az eső elől, de meg nem állok felszerkeszteni azt a babakocsira. :P Szóval nem maradt szárazon szinte semmi, kivéve az 1 hónapos gyerkőcöt - még a mózesből is csurgott a víz... Ahogy hazaértünk, a garázsban álldogáltunk, és vártuk, hogy a lakásba fel tudjunk jutni, amikor is csörgött a telefonom, és az anyósom megkérdezte, hogy "jaj most jut eszembe... elmenjünk Lucáért a bölcsibe?"
A terhességem alatt az aranyérrel is szenvedtem, amin a szülés nem igazán segített. Viszont a szülés után rögtön kértem időpontot egy sebészhez, mert nem akartam több hétig szenvedni, mint az első szülésem után. Ekkor 1 hetes volt a baba, nekem meg 17 órára volt időpontom. A picivel elrohantunk a nagyért a bölcsibe (gyalog közlekedünk). Itthon gyorsan rendbe raktam magam, barátnőm és a párja pedig átjöttek a 8 hónapos kislányukkal pesztrálni a gyerekeket, mert Apuka még beszervezett magának valami meló utáni programot. Ráadásul a készülődés közben hívott a sógorom is, hogy itt van Szegeden, felugrana megnézni a babát. Mire én: "Gyere, persze." Feljött és VIRÁGOT is hozott nekem - soha senkitől nem kaptam még virágot azért, mert szültem... Bár igazán jól esett, mondtam neki, hogy "most bocs, rohanok az ánuszomat rendbe rakatni." ;D
A barátnőm párja eldobott gyorsan autóval a sebészetre, kb. 5 utcára tőlünk. A dokinál történteket nem részletezném, elég annyi, hogy inkább szültem volna hármasikreket természetes úton... Utána rögtön telefonáltam a barátnőmnek, hogy mi a helyzet? Hallottam, hogy mindhárom gyerek üvölt, siessek ahogy tudok. A frissen szétkaszabolt fenekemmel szaladtam hazáig. 40 perc volt kb. az egész, de szerintem mindannyiunknak egy örökkévalóságnak tűnt. Viszont mindenki megúszta lelki sérülés nélkül. :D Ezúton is köszönöm a barátnőméknek!
(Az illusztrációként használt festmény - "Walking in the Rain" - Igor Mudrov alkotása.)
További kétgyermekes sztorik:
Csilla történetét ITT olvashatjátok.
Niki történetét ITT olvashatjátok.
Betti és Judit történetét ITT olvashatjátok.