Mindkettőt
2017. október 10. írta: ABiberhauzen

Mindkettőt

(Köszi Zsuzsinak, hogy megírhattam a születése történetét!)

Az apját úgy hívták a faluban, hogy Az Ignácz Béla. Ha Az Ignácz Béla összevonta a szemöldökét, mindjárt kettőt lépett hátra az, aki a búcsúi céllövöldében a legjobban célzott, meg az is, aki a kocsmában egyébként rendszerint először borogatott asztalt. Imádták a nők. A lábai olyanok voltak, mint két oszlop, a tartása megingathatatlan, kemény férfias vonásait komisz, lágy barna szemei enyhítették és tették ellenállhatatlanná. Ő sweet-pictures-about-love-between-dad-and-mom.jpgis imádta a nőket, pörgette-forgatta is a lányokat a szüreti bálokban, de csak addig, míg nem találkozott Erzsivel, aki akkoriban a tejiparban dolgozott, és akinek olyan csípős nyelve és tekintete volt, hogy Az Ignácz Béla azonnal megjuhászodott. A falu sármos óriása egyik pillanatról a másikra házas ember lett. Az asszonykát a tenyerén hordozta, egyszer a dimbes-dombos Pécsre is elvitte az alföldi kis faluból. Erzsi aznap bement a tejgyárba dolgozni, délelőtt 10-kor letette a munkát és azt mondta a főnöknek: Én most elmegyek Pécsre, nekem ott randevúm lesz. A főnök feje ellilult, mire Erzsi, a cserfes kis csinos perszóna égre-földre ígérte, hogy bepótolja, ami munkát elmulaszt, ha kirúgják, hát kirúgják, de őt a szerelme Pécsre viszi.

Talán ott a dombvidéken fogant Az Ignácz Béla első leánya, Zsuzsanna, akinek csak az Isten tudja, hogy lett ez a neve. A kórházban toporgó meghatott óriás odament az egyik újszülöttes nővérhez, és feszengve megkérdezte, hogy megnézhetné-e a pár órája született gyermekét, a kis Csillát. A nővér kötötte az ebet a karóhoz, hogy nekik nincs Csilla babájuk.

- Hát akkor milyen babájuk van? - kérdezte.

- Van egy Zsuzsannánk. - felelte a nővér.

Az Ignácz Béla vakarta, vakarta a fejét, no azért csak megnézte azt a kis Zsuzsannát. Ráncos, vörös apróság kandikált ki a pólyából olyan üveges, közelre látó szemekkel, ahogy a Kormi macska kiscicái leskelődtek a nyár elején a fészer puha rongyai közül. A vékony kis csuklón meg ott fityegett a névvel ellátott karszalag: Ignácz Zsuzsanna.

Erzsivel az első nőgyógyászati vizsgálatról hazafelé tartva döntötték el, hogy Csillának fogják hívni a kicsit, ha lány lesz, semmilyen más név nem merült fel. Ez a Zsuzsanna meg olyan furcsán hangzott. Zsuzsa is volt meg Anna is. Két név egy gyerekre. Igazat mondott a sógora, Kálmi: jobb távol maradni, mikor a nők vajúdnak, furcsa dolgokat beszélnek össze. Kálmi még egy jókora pofont is kapott annak idején a szülőágyon fekvő feleségétől, na akkor fordult ki a szülőszobáról.

Az Ignácz Béla csak állt ott, és nézte, nézte a ráncos kicsit, szinte egy tenyerén elfért pólyástul, és már nyugalommal gondolt vissza a pár órával korábbi jelenetre: Karba öltött kezekkel ült kinn a narancssárga műanyag széken a portával szemben a kórház aulájában. Azt fontolgatta, kimenjen-e egy telefonfülkéhez felhívni Erzsi szüleit, hogy megindult a szülés, de akárcsak az előző órákban, nem mert felállni, hátha akkor érkezik az orvos a hírrel, hogy meglett az első Ignácz baba. Amint felállt a telefonkártyával a kezében, jött a fiatal doktorka kezeit tördelve.

- Sajnos komplikációk léptek fel, és hát sajnos, nehéz döntés előtt állunk, sajnos, én nem is tudom, hogy mondjam... - a kis doktorka élete első szülését vezette le, a fehér köpenye kacskán állt, derék tájban nagy vérfolt éktelenkedett. Alig pár hete kezdett el dolgozni a városban, de már hallott Az Ignácz Béláról. A környéken mindenki úgy beszélt róla, mint egy csodálatos erejű óriásról, aki félelmet és alázatot vált ki mindenkiből. Nem akaródzott kimondani, amit pedig már ki kellett. - Melyiket mentsük meg? Az anyát vagy a gyermeket? Sajnos...

Az Ignácz Béla ekkor felállt, a kis doktorka pedig úgy érezte, mintha legalább fél méterrel fölé magasodna az a drabális ember. Elvékonyuló hangon kérdezte újra: Melyiket? Az Ignácz Béla összevonta a szemöldökét, és úgy mondta tisztán és ellentmondást nem tűrően: Mindkettőt.

Három év múlva Az Ignácz Béla ugyanazon a narancssárga műanyag széken ült a kórház várótermében, nagy tenyerét a térdén pihentette, mellette ovisfajta borzas barna kislány üldögélt, huncutul rugdosta a szék lábait saras orrú fehér lakkcipőjével.

- Ah, Apa! Én már nem tudok vájni! Nagyon szejetnék máj egy kisfiú testvéjt! Úgy hívnám, hogy Béla Apa.sweet-pictures-about-love-between-dad-and-little-girl-5704ca59868b3_880.jpg

Ekkor a kis doktorka közeledett deréktájon véres fehér köpenyben, tétovázva fogott kezet Az Ignácz Bélával, aki rögtön talpra ugrott, és akkorát csapott örömében az orvos hátára, hogy az alig tudott talpon maradni: No?

- Mehetsz megnézni, egészséges, 3 kg. - szólt az orvos fáradtan, és lerogyott az egyik narancssárga székre.

A kis Zsuzsi trappolva, harsogva szaladt kis tenyerét Az Ignácz Béla nagy kezébe rejtve. Az újszülöttes nővér egy Szívhang füzetet tartott a kezében és kérdőn nézett fel a sorok közül.

- Ignácz Bélát szeretnénk megnézni. - mondta izgatottságtól remegő hanggal Az Ignácz Béla. - Nemrég született.

- Nekünk nincs Ignácz Bélánk. - felelte gyorsan a nővér, és már újra el is mélyült a szerelmes sorok között.

- Akkor mijük van? - vonta össze a szemöldökét a pultot alig felérő, pipiskedő kislány.

A nővér letette a Szívhangot a pultra és úgy mondta: Ignácz Csillánk.


(A felhasznált illusztrációk Soosh munkái.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ohmymom.blog.hu/api/trackback/id/tr8412947903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.