Amikor a lányaink összenőttek
2017. november 12. írta: ABiberhauzen

Amikor a lányaink összenőttek

Nagy bejelentenivalóm van. Dobpergés. A gyerekeink összenőttek, vagyis egymáshoz cseperedtek! Drága Anyucik, Apucik, akik úgy érzitek, hogy sose jöttök ki abból a szörnyű kemény időszakból, ami nagyjából akkor kezdődött, amikor a kisebbik apróság mászni illetve járni kezdett. Tudjátok, abból, hogy állandóan sikítás, sírás, verekedés, veszekedés van, irigykedés, hogy mindig ordít mindkét gyerek egyikőtökért, másikótokért, hogy 2 percenként szét kell szedni őket, hogy 4 másodpercre nem hagyhatjátok magukra őket, mert annak ki tudja, mi lesz a vége. Szóval drága mindenki, képzeljétek el, vége szakad ennek egyszer!

Pontosan 2 év korkülönbség van a lányaink közt, nem mondom, hogy az elmúlt bő egy év szörnyű volt, nem volt az, de bazi nehéz volt. Sokszor már úgy éreztem, hogy nálunk egyszerűen nem lehet nyugalom, egy gyereknek minimum mindig ordítania kell, de gyakran kettőnek egyszerre, és hogy soha az életben nem leszünk már jó passzban.

Néha legszívesebben felvettem volna részleteket abból, hogy mit hallgatunk egész nap itthon, hogy aki csak pillanatokra lát bele az életünkbe, értsen meg abból valamit, miért vagyunk sokszor feszültek, olyan nagyon fáradtak, miért látjuk magunkat minden reggel egyre megviseltebbnek, ráncosabbnak és öregebbnek a tükörben.

No, nem akarom tovább dramatizálni, a lényeg, hogy néhány hete hatalmas változás állt be nálunk egyik napról a másikra. A kisebbik gyermek 21 hónapos lett, 89cd91becb0fcd54414c3610eecfbf64.jpga nagyobbik közeledik a 4 évhez, és egyszer csak elkezdtek együtt játszani. Nem úgy, mint ahogy nyáron motoroztak együtt az udvarban, meg hogy cukin homokoztak együtt időnként, hogy néha együtt leültek kirakózni, nem 20 perces cukiságról van szó, én erre még nem mondom azt, hogy együtt játszanak. Ami most van, az teljesen más: órákon át, a déli alvást leszámítva akár egész nap tartó összehangolt jókedvű játékról van szó. Amikor a szülők már zavarnak, elrontják a játékot, amikor ki akarnak zárni a gyerekek minket a szobájukból, a játékukból, amikor igazán megértik egymást. Szerepjátékokat játszanak, főznek, elbújnak egy barlangba, mert jön a farkas, elaltatják egymást játékból, bábszínházasat játszanak, gyógyszertárba mennek, oviba, amikor cinkosai egymásnak, össze tudnak kacsintani, huncutkodnak, együtt nézegetnek mesekönyveket és mesélnek egymásnak.

Nem vagyok vallásos, de olyan szépet még sosem láttam és hallottam, mint amikor a középsős ovis kislányom, aki 3 hete jár hittanra, betakarta a testvérét és gyönyörű szép hangon, a kis tenyereit imádkozásra forgatva egy altatós mondókát imává formált.

Szóval a gyermekeink szövetséget kötöttek. Mi pedig, Anya és Apa, újra el tudunk kezdeni beszélgetni egymással, zenét is hallgatunk, írunk, olvasunk, van alkalmunk egymás szemébe nézni, megszámolni egymás homlokán, hány új ránc keletkezett az előző évben. Egyébként nagyjából egyforma helyen és nagyjából ugyanannyi. Mégha félek is tőlük, szeretem ezeket a ráncokat.


(Az illusztráció Eloise Burns Wilkin munkája.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ohmymom.blog.hu/api/trackback/id/tr1313250461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.