Császárral szültem IV.
2018. május 26. írta: ABiberhauzen

Császárral szültem IV.

Dóri története

Nagyon ritkán találkozom császáros anyukák történeteivel, mégis elérnek azok az előítéletek, amiket sokan a császáros szüléshez kapcsolnak. Nem lehet egyszerű helyzet, amikor valakinek úgy alakul, hogy nem szülhet természetes úton, vagy akármilyen okból már jó előre meg kell hoznia ezt a döntést. Ezért megkértem az Oh My Mom olvasóit, hogy akinek van császáros szülésélménye, és szívesen megosztaná velünk, küldje el nekünk, hátha segítünk ezekkel a sorokkal azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek. Most Dóri történetét olvashatjátok. (Ha Te is szívesen elmesélnéd, milyen élmény volt császárral szülni, küldd el a történetedet az ohmymomsztorik@gmail.com címre!)

Terhesen (és még a szülés napján is) nagyon elleneztem a császármetszést, teljesen idegennek éreztem, és mindent megtettem, hogy természetes úton szülhessek, végig jógáztam, figyeltem az egészségemre, mindent kivizsgáltattam, hogy ne legyen akadály, de az események tükrében nem bánom, hogy így alakult, hiszen megmentette a kislányom életét.

Február 20-án kedden gyanútlanul mentem CTG-re. Valamit biztosan éreztem, mert úgy indultam, hogy fürödtem, hajat mostam, becipzáraztam a kórházi bőröndöt. Persze már napok óta így indultam CTG-re, szóval ez még nem feltétlen gyanújel. Ezen kívül lett egy harmadfokú emberundorom, szinte senkit nem tűrtem meg magam körül, aki meg az otthonunkba akart lépni (sajnos volt, aki az utolsó napokban normálisnak vélte, hogy besátorozik hozzánk) azt legszívesebben steril gőz alá helyeztem volna, mielőtt belép. Folyton takarítottam, a férjem már rám szólt, hogy elkopik a csempe, ha ennyit mosom. Szóval kedden lement a CTG, semmi extra nem látszott rajta, közben a doki többször is odajött, mondogatta, hogy “tankönyvi, tankönyvi” (ezt egyébként nagyon sokszor mondogatta mindenféle értékemre a terhesség alatt), de azért így a 39. héten ő megnézi a méhszájat is. CTG után felkerekedtünk és átmentünk egy vizsgálóba. Ott a doki közölte, hogy 2 ujjnyira nyitva a méhszáj, biztos nincs fájásom? Mert ő ezzel már nem enged haza, ma szülünk.

Eddig nem izgultam, de itt elkezdtem szörnyen befeszülni, nem tudtam mit kellene éreznem, nem éreztem semmit, fájdalmat sem, meg előjelet sem. Csak azt, hogy hűha.

Megkaptam a “wellness-kezelést” (értsd: beöntés) aztán megérkezett a férjem meg a doki is. Nem hitte el, hogy még mindig nincsenek fájásaim. Itt még a férjemmel beöltözve szelfiztünk a szülőszobán, nagyon jó volt a hangulat. A férjemnek hoztak ebédet, mindenki teljesen nyugodt volt. Jött a doki, hogy akkor ő még egyszer megvizsgál, aztán burkot repeszt. Vizsgálat közben közölte, hogy még jobban ki vagyok tágulva, és ahogy vizsgált egyszer csak volt az arcán valami, amit még soha nem láttam korábban. Mintha picit megijedt volna. Én néztem a szülésznőre, láttam, hogy ő is észrevette. Majd egyszer csak mondta a doki, hogy nem repeszt semmit, én itt nem szülök meg, megyünk a műtőbe, elől van a baba keze, nem fog tudni így kijönni. És itt megkezdődött a mélyrepülés.

A vizsgálat utolsó másodperceiben mégis megrepedt a burok. Hihetetlen hogy milyen hamar fontossá válik, hogy egy ismerős arc ott legyen, és benne bízunk mindenek felett ilyen helyzetben. Ez volt nekem Ica, a szülésznő. 272934-p5j2z8-915.jpgAz első kérdésem az volt, hogy ugye bejön velem a műtőbe is. Aztán kötötte az infúziót, jött a műtős, belőlem szó szerint ömlött a víz, ahogy mentünk a műtőbe, utánam törölték a folyosót. Később is mindenki mondogatta, hogy hú, mennyi víz, hű de ömlik.

Rengeteg ember volt bent a műtőben, de én egyet sem láttam ismerősnek, nagyon féltem. Remegtem is nagyon, nem tudom mitől féltem jobban, a műtéttől, attól hogy ilyen hirtelen történik minden, vagy az érzéstelenítéstől. Nagyon lassan sikerült beadni, mert nagyon féltem, de egyébként szinte nem is éreztem, amikor végre betaláltak. Aztán felfektettek és spriccelgettek hideg vízzel itt-ott, hogy érzem-e még. Mindenki azt kérdezgette, hogy nincs-e hányingerem, a doki nevetett is, hogy Dóra már kihányta magát 9 hónapig (igen, én 9 hónapig konstans hánytam). Közben a doki már teddy hengerrel mázolta a fertőtlenítőt rám, tényleg olyan volt, mint egy szobafestő, meg terítették le a lepelt, és itt jöhetett be a férjem, Ica is ekkor jelent meg.

Aztán kb. 10 perc után megszületett Léna. Én nem tudtam felfogni sem annyira gyorsan történt. 40 perc telt el a szelfi óta. A férjem elment vele hátra, én ott maradtam és varrtak össze, vártam, hogy valaki majd hátrakiabál, hogy hány kiló meg ilyenek. Nagyon soknak tűnő ideig semmi nem történt, csak egyre többen mentek hátra, hogy megnézzék, mi van, de senki nem jött vissza. Egyszer csak a férjem odajött, hogy el kell vinni a babát egy másik kórházba, mert nem jól veszi a levegőt, ő elmegy vele. Aztán láttam a mentősöket érkezni egy inkubátorral, én még mindig nem voltam kész, annyira precíziósan varrtak, mozogni nem tudtam és nem is szabadott volna.

Aztán kitoltak végre az előtérbe, addigra Léna már az inkubátorban volt, mellém tolták, és a kis ablakon át simogathattam meg. Aztán kaptam róla egy fényképet, és elvitték. Felfogni nem volt időm, tulajdonképpen felvágtak, és elvették a kisbabámat.

Aztán jött a 6 óra megfigyelés, amikor a fejemet sem mozgathattam. Ica végig ott volt, próbáltuk megfejteni, kibeszélni mi történt, a doki is be-benézett, mondták, hogy ilyen adaptációs zavar előfordul császáros babáknál, pár óra múlva biztosan visszajöhet. Nem is csodáltam, hogy szegénynek adaptációs zavara van, én sem tudtam felfogni mi történt, hát még az a pöttöm ember. De nem jött vissza.

53040a462a4031abb9b4d13ef4dfa76f.jpgMásnap délelőttre sokkal rosszabb lett az állapota, én semmit nem tudtam, csak ültem a kórházban, hallgattam, hogy mások egészséges kisbabái sírnak, Léna egy másik kórházban az intenzíven, a férjem ott volt amennyit csak beengedték, de tudtam, hogy szegény baba nagyon félhet egyedül az inkubátorban, és nagyon szeretne most velem lenni. De nem lehetett. Megállapították, hogy még magzati korban elkapott egy fertőzést, valószínű ezert is indult meg a szülés, ha bent marad katasztrófa lehetett volna.

Tüdőgyulladással született, a nagy erőlködéstől légmellet kapott, valamint koraszülöttnek is látták a magzatmáz meg a tüdeje érettsége alapján, úgyhogy tüdőérlelőt is kapnia kellett. Én el sem tudtam képzelni, hogy egy pici babába is be tudnak tenni ennyi csövet, napokig gépi lélegeztetés, infúzió, a légmell miatt a mellkasában is cső volt, orrszondán kapott enni.

Vasárnap délelőtt a 10 órás látogatási időben foghattam meg először 10 percre. Valószínűleg az anyai ösztönök miatt is, meg amiatt is, hogy az orvos gyönyörűen vágott, és varrt, de nagyon hamar felépültem. Már másnap lépcsőt másztam, hogy be tudjak menni a kislányomhoz (a kórházban nincs lift, az intenzív pedig a másodikon van, ezt a le-fel maratont másfél hétig naponta többször megtettem) Tényleg azt mondanám, hogy szinte meg sem éreztem az egészet, pedig én aztán iszonyúan félek mindenféle tűtől, fájdalomtól, vágástól, orvostól.

Léna tegnap volt három hónapos, teljesen egészséges, boldog, mosolygós baba, és láthatóan kötődik hozzánk a császármetszés és a másfél hét elválasztás ellenére is.

(Az első illusztráció a languageofbirth.com-ról származik, a második pedig Siret munkája.)

További beszámolókat itt olvashatsz:
Császárral szültem III. 
Császárral szültem II., Zsanett, Kitti és Betti gondolatai a császármetszésről
Császárral szültem I., Dalma története


Ha Te is szívesen elmesélnéd, milyen élmény volt császárral szülni, küldd el a történetedet az ohmymomsztorik@gmail.com címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://ohmymom.blog.hu/api/trackback/id/tr9513992142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.