Ami a boltban maradt
2018. július 28. írta: OhMyMom

Ami a boltban maradt

Mese arról, hogy mit hagyott ma egy átlagos Anyuci egy átlagos boltban.

Ma találkoztam egy számomra ismeretlen, átlagos Anyucival egy átlagos boltban, akinek az átlagos kb. 2 éves kislánya átlagos mértékben hisztizett a padlón hemperegve. Sok cuccot szeretett volna vásárolni ez az Anyuci: egy átlagos tinilány méretű dobozhegy állt mellettük, amivel nem tudott eljutni a kasszáig. jennifer_vallez.jpgÉn nem átlagos napot tartottam, ovibölcsi nap volt, és nem takarítással, mosással stb. léleknek haszontalan időrabló hülyeségekkel indítottam a napot, hanem elhatároztam, hogy olvasni fogok ma, éspedig kortárs irodalmat, és ráadásként még veszek is majd valamit. Szóval láttam, hogy ez az átlagos Anyuci mellettem, aki szintén átlagos Anyuci vagyok, az összeomlás szélén van.

Tudjátok, mire volt szüksége? Arra, hogy valaki a cuccait eljuttassa a kasszáig, ő fel tudja venni a picikéjét, aki ettől azonnal megnyugodott, és arra is szüksége volt, hogy valaki elárulja neki a kínzó titkot, amitől rettegett, hogy valami más, pedig csak ennyi a 'Mit gondolnak az emberek rólam/rólunk most?'-kérdésre a válasz: Hát azt, hogy "végre, végre, most nem az én gyerekem fetreng a földön meg szaladgál ordítozva körbe-körbe, végre!" És még az is kellett neki, hogy valaki azt mondja, másoknak is nehéz, én pl. sírni is szoktam, mikor kiakadok, és mások is, és mindenkinek nehéz, és mindenki igenis kiakad, és senki nem fog elítélni azért, mert a gyerkőc brékel a padlón a boltban. Aki meg mégis, az ne érdekeljen, rólam pl. lepereg a ki mit gondol téma, mintha 3 réteg beltéri lakkal vontak volna be. 

Nagyot lélegzett ez az Anyuci, és mosolygott is már, ment tovább az útjára, tette a dolgát, a kislányát és a cuccokat hazavitte, a szégyenérzete már remélem, nem fért el a kezében, és azt a boltban hagyta. Én meg átsétáltam az egyik átlagos könyvesboltba, és tudjátok, mi volt az első kötet a kortárs irodalom soraiban, amit megláttam? Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?

b19eb0e8934599cb6750d31f4a42f95e.jpg

(Az első illusztráció Jennifer Vallez munkája, a második Pinterestről származik.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ohmymom.blog.hu/api/trackback/id/tr4014059296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása