Az Oh My Mom olvasóit kérdeztem meg arról, hogy milyen élmény volt nekik, amikor először maradtak otthon egyedül, bárminemű segítség nélkül egy napig vagy akár csak 1-2 óra erejéig az újszülött babájukkal és a nagyobbacska gyermekükkel. Az első részben Betti és Judit meséli el nektek, hogy tempóztak a mély vízben.

BETTI

Hogy milyen volt először egyedül a két gyerekkel? Meglepően gördülékeny! Hogy milyen azóta? Meglepően nehéz... Amikor megszültem a pici lányom, a fiam már majdnem 18 hónapos volt, beköszöntött a dackorszak, a hiszti, az alkalmi süketség, a napi egy alvás időszaka...

Terhességem alatt rengeteget voltam kórházban, és amikor kikerültem, akkor is nagyrészt feküdnöm kellett, így az összes családi segítséget előre "elhasználtuk", sajnos nem túl sokat tudtak jönni szülés után (pláne hogy 100 km-rel arrébb laknak). Nagyon vártam már hogy végre szüljek, vártam, hogy mozoghassak, hogy főzhessek, takaríthassak, kertészkedhessek, de leginkább hogy 100%-ban el tudjam látni a fiam (is), aki ennek hiányát szenvedte az utolsó fél évben. Így nem volt csoda hogy az apaszabi leteltével az első pár közös nap a két gyerekkel maga volt a tökély, mindent megtettem, hogy rendben menjenek a dolgok, hogy eleget legyünk kint a levegőn, finomakat főztem, és közben még a gyerekekre is figyeltem: homokoztunk, játszottunk, mindezt egy császáros heggel a hasamon.

A fiam a kezdeti időszakban minden létező játékával megdobálta a kishúgát, én meg a hormonoktól túltengve csak megsimiztem az arcát, és szépen elmagyaráztam neki hogy ezt nagyon nem szabad.

Még mielőtt mindenki elkönyvelné szuperanya mivoltomat, gyorsan elmondom, hogy ezt csak az első pár napban bírtam szusszal, azóta csak "túlélésre játszunk". A hajam vagy 4 centit lenőtt, borzalmasan hullik, egész nap pelust cserélek, büfit törölgetek magamról, a világ leggyorsabb ételeit főzöm nap mint nap. Minden figyelmem ellenére a fiam időnként vagy benyúl a konnektorba vagy leesik a székről (és ágyról), a vacsorát néha leöblíti egy kis tusfürdővel. Ha megdobálja a kishúgát, alkalmanként még a szomszédok is hallják, mennyire nem szabad ilyet csinálni. és ilyenkor úgy érzem, én vagyok a világ legrosszabb anyukája, akinek nem is való gyerek, és bárki más biztosan több figyelmet és türelmet tudna nekik szentelni nálam. Ennek ellenére ők adnak értelmet az életnek, minden jó és minden nehézség velük együtt jár és én mindig szeretni fogom őket mindennél jobban.

JUDIT

A pici fiam, Berci kb. 1 hetes volt, a nagyobbik fiam, Marci pedig 23 hónapos, és a férjemnek el kellett mennie 1 órára ügyeket intézni, én meg úgy bepánikoltam, hogy elhívtam öcsémet, hogy segítsen vigyázni rájuk.

De végül is nem volt olyan rázós, mert Bercike csak nézelődött, mi meg Marcival játszottunk, és közben beszélgettünk tesómmal. Ezek után annyira felbátorodtam, hogy néhány nap múlva vállaltam, hogy este egyedül fürdetem meg mindkettőjüket, és altatom el őket, ami szerencsére teljesen zökkenőmentes volt, és Apa még be tudott menni a munkahelyére dolgozni. De igazán csak kb. 1 hónapja nem félek egyedül maradni velük. A kisebbik most 4 hónapos, a nagyobbik pedig 2 éves múlt 3 hónapja.

Volt egy olyan hét, hogy Marci bölcsibe sem ment, Apának meg nagyon sokat kellett dolgoznia, szóval szinte teljesen egyedül kellett megoldanom mindent, és rádöbbentem, hogy megy ez nekem segítség nélkül is. Persze minden könnyebb, ha Apa is segít, de már nem parázok. Azért persze hozzáteszem, hogy újabban Marci is kezelhetőbb, és Berci tündéri türelmes baba, szóval ez főleg az ő érdemük.

(Az illusztráció Dinara Mirtalipova munkája.)