Vannak olyan sztereotípiák, hogy az Apukák mókásan viselkednek a gyermeknevelésben, folyton bakiznak, gyakran úgy viselkednek, mintha ők maguk is 3 éves ovisok lennének, figyelmetlenségükből és ügyetlenségükből mindig vicces szituációk kerekednek. Ez pontosan így van! (Legyünk igazságosak: azért az Anyucik is bakiznak bőven, de ez most az Apucitörténetek válogatása.)
Julcsi 14 hónapos volt, amikor még semmiképp se akarta kimondani, hogy „Apa”, akárhogy erőltettük, pedig játék közben már néhányszor hallottuk tőle. Egyik nap újra belekezdtem, mutogattam az apjára, aki egy sörrel a kezében álldogált a hinta mellett: „Julcsika, ki ez itt mellettem?? Ki ez? Mondd meg anyának!” Felragyog a szeme, felmutat a magasba: „SÖR!” Apa büszkén: „Most tanítottam neki.”
♥
Egyik nap olyan lassan jött haza a párom az oviból a nagyobbik gyerekkel, hogy már aggódni kezdtem. „Hol voltatok???” Apa erre kifejtette, hogy háromszor járta körbe a csoportok termeit, mert elsőre nem ismerte fel Annát a sok egyforma kislány közt. Aggódva néztem be az autós gyerekülésre, aztán megnyugtattam magunkat: „Minden ok, a miénket hoztad haza.”
♥
Anya altatja a kisebbik gyermeket, Apa a nagyobbikra ügyel, hogy ne szaladjon be a szobába a világ leghangosabb suttogásával, hogy "Anya!!!! Alszik már a JULCSI???" Kimennek a melléképületben lévő dolgozószobába. Mikor a kisebbik elaludt, kimegyek hozzájuk. Apa épp locsol békésen az udvarban.
Én: Hol van a gyerek?
Apa: A dolgozóban játszik.
Én: (gyanakodva) Nincs ott semmi veszélyes?
Apa: Már nincs, a pillanatragasztóval játszott, de időben elvettem tőle.
Ekkor kicsapódik a dolgozó ajtaja, fut ki rajta az ovis gyermek a 42 fokos hőséghez passzoló egy szál bugyi outfitben. A bőre telis-tele fekete feliratokkal és elkenődött foltokkal, mint egy tetovált ovis. Megtalálta azt a bélyegzőt a dolgozóban, amit még 2 éve karácsonyra vettem a páromnak, hogy a borítékokra egyszerűen rá tudja nyomni az új címünket. Megmutatja a bélyegzőt, majd visszaszalad a dolgozóba, mint egy óriási, két lábon járó felcímzett, bugyis boríték.
♥
Julcsi 20 hónapos korában egyszer ki szeretett volna menni Apához a teraszra, ütögette az ajtót: "Kimejetek??? Apához! Sajnos, nem lejet nyitni ajtót."
Apa: (kinyitotta a teraszajtót, belépett rajta, Julcsit meg kiengedte) Hadd menjen ki a teraszra, mindjárt megyek utána, csak viszek egy kávét magamnak.
Anya: (mosás bepakolása közben visszaordibáltam gyanakodva) Ok. De nincs semmi veszélyes a teraszon? Áram… vagy ilyesmi?
Apa: (kiszaladt a gyerek után, és úgy kiabált vissza nekem) Nincs!!! Csak kés meg gyufa.
Anya: Ööö...
♥
Pár éve nyár közepén történt, hogy elmentünk családilag bevásárolni. Az autóban maradt valami rettentően fontos eleme ennek a tevékenységnek: az egyik gyermekünk pattogós pici gumilabdája. Szóval visszaszaladtam az autóhoz, a férjem előre ment a két picikénkkel. Mire visszaértem, a kora délutáni falusi pangásban a pénztárosok már mind olvadoztak a pénztárgépeken könyökölve: Apuka 2 copfos kislánykával. Pedig a látvány ez volt: Apa tolja a nagy bevásárlókosárban a durcás másfél éves copfost, aki elvetemülten fejeli a kosár toló részét Apa kezei közt, mögöttük meg az ovis copfos tolja a cuki pici bevásárlókocsit, aminek a tartalma: 4 üveg sör.
(Az illusztráció Ina Hattenhauer munkája.)
