2016 októberében a Jófogáson vettünk a párommal 2 db jóállapotú art deco fotelt 1000 Ft-ért, ugyanis kigondoltam, hogy teljes hozzánemértésemet bevetve át fogom kárpitozni őket, és egy frissítő festést is adok a karfáknak.

Tavasszal volt nálunk egy kerti parti, nem a kamionsofőrök és örömlányok verzió, hanem a szülők-gyerekek-bébik változat. Akkor azt mondta nekem valaki, hogy „jézusom, ma már mindenki bútorfelújítást csinál, ez olyan gáz.” Mondtam, hogy „igen, például én”. Nem magyarázkodtam sokat. Aki több éve üldögél otthon kisdedjeit pelusozva, Bogyó és Babócát olvasva, Traktor Tomot bámulva, duplózva, az valószínűleg rájött már, hogy muszáj valami kreatív tevékenységet találnia magának, amibe ha csigalassú tempóban is, de belefektetheti azokat az energiamorzsáit, amik a mindennapi rutinfeladatok elvégzése után nem hagyják nyugodni az embert. (Huh, azt hittem, ennek a mondatnak sose lesz vége.) 

Van több stratégiám is arra, hogy ne golyózzak be. 3 év alatt a lopott szabad percekben elolvastam egy fél sajtótörténet könyvet, másfél regényt, néhány verseskötetet, és lelkesen bútorfelújítok.

Szóval az egyik 500 Ft-os fotelhez még novemberben szintén jófogáson sikerült vennem egy csodaszép rózsás kárpitot potom pénzért, 3000 Ft-ért. A párom beszerezte a piros festéket, a kárpitosszegeket, apukám megcsiszolta a karfákat, és én november elején elkezdtem lebontani a régi kárpitot a kisebbik gyermekem napközbeni 1 órás alvóidejei alatt. Persze nem mindennap tudtam haladni vele, vannak az embernek ugye egyéb kötelezettségei is, amire azt az aranyidőt fordítani kell, illetve ovimentes napokon (betegség/szünet) se tudtam vele haladni. Akinek otthon van ovis és totyogós korú gyermeke egyszerre, annak valószínűleg ezt nem kell magyarázni: elsődleges feladat, hogy a nap végéig vagy apa hazaérkezéséig életben tartsd a gyerekeket.

Az első kárpitosszeg kihúzását követő 120. napon, vagyis kb. 4 hónap múlva "máris" ott tartottam, hogy le volt szedve teljes egészében a régi koszos kárpit. A lecsiszolt karfákat pirosra festettem, néztem büszkén a csinosodó fotelomat, és arról ábrándoztam, hogy egyszer még a kárpit is rákerül. Talán ha leérettségiznek a lányaim.

Aztán a varrónő azt mondta, nem meri látatlanban vállalni a kárpit kiszabását a régi leszedett kárpit alapján, fél, hogy elrontja a szép anyagot. Én felfújtam magam, fogtam egy ollót, a párom kezébe nyomtam a kölyköket, bezárkóztam a dolgozószobájába és rajzoltam, vágtam, keveset varrtam is csak úgy kézzel. Újabb 40 nap múlva újra adódott szabad egy órám, mert egy gyermek se volt beteg, se nyűgös, és egy feladat se volt előbbre való, elkezdtem a 6 hónapja vásárolt kárpitosszegekkel rákopogtatni az anyagot a fotelre. Hangsúlyozom: soha de soha nem láttam kárpitozást, nem tudok varrni, csak az ollót tudom használni és nagyon-nagyon meg szerettem volna ezt csinálni. Végül elkészült, bekerült a hálószobába a dögös fotelom, elkészült az olvasósarok: véget ért egy 3 napos bútorfelújító projekt 6 hónapos verziója. Hogy ki fog benne olvasni és mikor? Találjátok ki!