Mielőtt ideköltöztünk a saját házunkba, egy társasházban laktunk Szegeden. És nem hiszitek el, hol. A Tündér utcában. Szóval mi voltunk a Boldogék a Tündérből.;)
Ahogy az az ilyen helyeken szokott lenni, senkinek nem volt semennyi magánélete, semmit nem lehetett pl. vásárolni úgy, hogy ne legyenek tisztában a szomszédok azzal, mit és mekkorát vettünk, milyen árnyalatban, ahogy megszabadulni se lehetett észrevétlenül semmitől. Így történt, hogy lomtalanítás környékén a felettünk lakó Marika nénivel szemet vetettünk egymás feleslegessé vált hacukájára, én odaadtam neki az egyik régi, kiült rossz rugójú art deco fotelunkat, ő meg nekünk adta ezt a '60-as, '70-es évekből származó retro randa, rossz állapotú, 
amúgy szép formájú széket. Sajnos nincs már képem arról, milyen állapotban volt akkor a szék, meg a munkafolyamatoknak is csak a legutolsó fázisa van fotózva. A lényeg, hogy a régi kárpit az ülő részről le volt szakadva, alatta a szivacs összetöpörödött, kivásott, és darabok hiányoztak belőle. Egyébként a fa részekkel semmi baj nem volt.
Az első gyermekem kb. másfél éves volt akkor, alvó időkben lecsiszoltam kicsit csiszolópapírral a széklábakat, lehántottam a régi kárpit és szivacs minden undok megmaradt részét, kihúzkodtam a felesleges szegeket, majd egy kárpitos szaküzletben vettem egy olyan kicsi darab fehér textilbőrt, ami épphogy elég volt az ülő rész kárpitozásához. Nagyon drága a textilbőr, én meg akkoriban oda voltam érte, úgyhogy nem volt más opció. S mivel az első gyermekem akkor még csak bevezetőt tartott nekem abból, milyen az élet gyerek mellett (Oh, mit tud az ember még ebben az időszakban!), nem láttam semmi kivetnivalót abban, hogy valami a lakásban fehér anyaggal legyen bevonva. Amatőr
Méteráru boltban kapható töltőflízből vágtam több réteget az ülő lapra, hogy puha legyen valamennyire. A régi kárpit maradványait a műbőrre helyezve rajzoltam meg a szabásmintát, ami ugye csak nagy jóindulattal nevezhető szabásmintának, igazából csak egy kör. Aztán jött a ”kárpitozás”. A gyerek alvóidejében kárpitosszegeket verni egy székbe, hát ehh... De ugye abból kell dolgoznunk, amink van. Máskor nem nagyon tudtam csinálni, és én azonnal akartam azt a széket. Szóval a kárpitozás ahogy esik úgy 
puffan alapon elkészült egy 40 perc alatt, a gyermek az utolsó szeg beverésére ébredt fel. Arra nem gondoltam ugye, hogy aki életében először csinál kárpitozásfélét, az ne rögtön textilbőrrel kezdje. Arra viszont gondoltam, hogy a szék lábait azelőtt fújjam le a kincstári arany festékspray-vel, mielőtt rákerül a fehér huzat.
És ezen a ponton megrekedt a székprojekt. Házvásárlós, költözéses, szüléses, kétgyerekes fordulatok jöttek, a székről megfeledkeztünk, darabokban átszállítottuk az őj házunk padlására, és ott aludta csipkerózsikaálmát. Szóval a szokványos kisgyermekes tempóban készült a szék: 2 éven át. Nemrégiben a hálószobánkban kialakítottunk egy dolgozósarkot, bevittük az egyik déditől örökölt kinyitható tetejű fiókos asztalt, tudjátok, a retrózöldre mázolt lábtartós asztalt, amin a nagymamáink a rétest nyújtották meg a fánktésztát dagasztották. Zalai mamik a prószához azon reszelték a krumplit a vájlingba. No, volt minden a dolgozó sarokban: asztal, (a férjem szerint ritka ronda, szerintem gyönyörű asztali közepes méretű) állólámpa, laptop, tollak, jegyzetfüzet, stb. csak szék hiányzott.
Akkor jutott eszembe, hogy a költözésnél került a padlásra a félig kész, darabokban elhozott retro szék. A fehér textilbőrön rozsdafolt volt és egyéb koszok, a háttámla csiszolatlan, a rögzítéshez való csavarok elvesztek. A műbőrt egy kis popsitörlős áttörölgetés azonnal helyrehozta. A támlát meg lefestettem a szekrényfelújításból megmaradt szuper Cadence türkiz festékkel, úgyhogy csiszolni se kellett. Kb. 2x2 perc volt a lekenése, 1 óra alatt felületszáraz lett, a gyerekek meg az alatt a 2x2 perc alatt vígan kismotoroztak körülöttem.
Olyan szuperül nézett ki az arany&türkiz&fehér együtt, hogy fellelkesültem és elhatároztam, hogy a támla háttal érintkező részét még decoupage-olni is fogom. Amikor Szegeden jártam valami hivatalos ügyben, vettem egy szép szalvétát egy hobbi boltban 40 Ft-ért, ragasztóm meg ecsetem volt itthon. Egy kolibri és néhány virág kivágása után el is döntöttem, hogy ennyi elég lesz, majd ha leérettségiztek a lányok, folytatom.
Kész a szék, kész a dolgozósarok, a felső légúti vírusok ideje pedig újra itt van, úgyhogy gondolom, áprilisig nem fogok nagyon itt ülni.
