Az egyik barátnőm panaszkodott még szilveszter tájékán, hogy a 2 és féléves kisfia nem vesz részt "rendesen" a társasjátékokban, nem tudnak olyat választani, amivel az ovis nagyobb és a kisebb is szívesen játszana. Először nem tudtam, mit reagáljak, mert nálunk nagyon mennek a társasjátékok. Azóta mástól is hallottam a sajnálkozást, hogy az ő gyermeke nem szereti a társasjátékokat, és olyantól is hallottam ezt, akiknél még nincs is társasjáték otthon, nem próbálták.

Azt gyanítom, hogy az érdeklődés is biztosan kellhet hozzá, hogy a gyerkőc leüljön társasjátékozni: vannak gyermekek, akik elszöszmötölnek már 20 hónaposan kezdő kirakókkal és vannak, akiket 3 évesen se lehet erőszakkal se leültetni a fenekükre, előbb másznak fel unalmukban a plafonig érő könyvespolc tetejére, mint hogy egy kartontábla mellett üljenek 20 percet.

És a világ nemhogy nem dől össze, ha a gyerkőc utálja a társast, ettől a gyerkőc nem lesz kevesebb, ahogy attól se lesz több valószínűleg, hogy szívesen társasozik, de azt gondolom, azért érdemes adni egy lehetőséget a kezdő társasjátékoknak. Legalább egyet.

Még az is lehet, hogy rossz az előfeltevésünk, az is lehet, hogy az örökmozgó gyerkőcünk meg fog lepni minket. És mielőtt azt mondanánk, hogy a mi gyermekünk úgyse fogja "rendesen" játszani a játékot, mindenképp tegyük fel a kérdéseket magunknak, hogy mi az a "rendesen játszani", hogy mi magunk elég türelemmel fogtunk-e a társasjátékozáshoz, vagy hogy nem felnőtt játékmagatartást vártunk-e el a 24 hónapos vagy a 3-4 éves gyerkőctől?

Nem biztos, hogy kudarcként kell megélni, ha a gyermek 10 perc után megunja, és felpattan a társasjáték mellől. Nálunk a 28 hós és a 4 éves gyerkőc is átlagban 10-15-20 percig játszik türelemmel egyféle játékot. Ez alól egyetlen játék a kivétel, a szerepjáték, de az radikálisan másfajta elfoglaltság, mint pl. gyurmázni, kirakózni, festeni, hintázni. Szóval kezdjük ezzel, hogy ha a gyerkőc 10 percig vidáman és érdeklődve ül a társasjáték előtt, akkor azt szerintem ugyanúgy sikernek könyvelhetjük el, mint amikor 10 percet leng a körlaphintán és kurjongat közben nagyokat.

Attól sincs okunk megriadni, hogy szabályokat kell követni a társasjátékban, hiszen tulajdonképpen mindenféle játék során azt sajátítja el észrevétlenül a gyerek, hogy szabályok szerint kell csinálni valamit.

A kirakót a hozzá adott kartontáblára rakja (vagy nem, de tudja, hogy ott a helye), a piramistornyot próbálja felépíteni (sikerül vagy nem, de tudja, hogy az oszlopon a helye a különböző méretű és színű karikáknak), a formabedobóban csak akkor sikeres, ha a kockát a négyzet alakú lyukon dobja be, mert a kör alakún nem fér be, ha bújócskázunk, akkor szeretné, hogy valaki keresse meg őt, különben nem is bújócskáról van szó stb. Szóval annak a feltevésnek sincs alapja, hogy a szabályokkal nem fog tudni mit kezdeni a gyermek.

Több kezdő társasjátékunk is van, mindkét lányom szívesen leül velük játszani, igen, még a folyton keze-lába-jár-izeg-mozog 28 hós is. Igen, veszekednek közben, mert a 4 éves nagyon szeretne szabályosan játszani, a 28 hós, meg nem bírja türelemmel kivárni a sorát, néha odanyúl a mi kártyáinkhoz, bábuinkhoz, sokszor jó időben, de sokszor rossz időben kiabál bele a játékba, és megakasztja azt. Közben a 4 éves is elkalandozik, győz az izgalma, több lapot húz, mint amit kellene, vagy lelkendezve leszedi a bábukat és megpuszilgatja őket, rossz helyre teszi vissza őket a táblára.

És ha az is a vége a játéknak, hogy a 28 hós ellopja a kártyalapok felét, elszalad vele a nappaliba és eldugja őket, a nagyobbik meg hisztérikusan zokogva rohan utána, addig a pillanatig akkor is nagyon jól szórakoztunk, és másféleképpen szórakoztunk, mint amikor rajzolunk, gyöngyöt fűzünk, fogócskázunk, főzünk a játékkonyhában.

Különösen sokat éjszakázó, fáradt Anyuciknak, dackorszakban tomboló gyerkőcök Anyukáinak úgy tűnhet, nem éri meg a sok fáradtságot, magyarázást, stb. az a vidám 10-15-20 perc, ez teljesen érthető. Jócskán kell kreatív energiákat mozgatni hozzá, mi sokat beszélgetünk a társasjáték közben, akármilyen egyszerűnek, bugyutának is tűnik elsőre egy kezdő társasjáték illetve az a probléma/témakör, amit felvet, ha Anyuci (és/vagy Apuci) formában van, a gyerekek észrevétlenül rendkívül sok új infóhoz juthatnak játék közben, arról nem is beszélve, hogy maga az is sikerélmény nekik, ha a világosan, didaktikusan tisztázott játékszabályoknak sikerül megfelelniük játék közben, na meg, hogy Anya meg Apa szintjén játszanak ugyanabban a pozícióban körbeülve a társasjáték elemeit. Ez utóbbi egyébként nagyon fontos, a siker ezen sokkal jobban áll vagy bukik szerintem, mint a gyerek aktivitásszintjén: Te, Anyuci/Apuci, el tudod-e nekik teljesen világosan, didaktikusan, érthetően mondani a játékszabályokat úgy, hogy a játék elindulhasson, ők ne unják halálra magukat a sok szövegtől, de biztosan érezzék, hogy menni fog a játék.

Szóval beszéljünk arról a 10 percről, amíg mindenki jól szórakozik (ez mostanában már eléri nálunk a 20 percet is, szóval haladunk). Nemrég kaptunk a barátainktól egy klassz kezdő társasjátékot, a Pitypang és Lili (Segíts a kutyusoknak!) című játékot. 3-6 éveseknek ajánlják, de a mi 28 hós gyerkőcünk simán vágja a teendőket, szerintem 3 év alatt is simán lehet próbálkozni vele.

A játék lényege, hogy egy kutyamenhelyről kell a kutyusokat örökbe adni/örökbe fogadni világosan, érthetően elmagyarázott keretek közt: pl. ha olyan kártyát húz a gyerkőc a pakliból, ami egy kislányt ábrázol kutyafotóval, csak azt az egy típusú kutyust lehet örökbe fogadni, amelyik a képen van a kislány kezében, vagy ha csontot ábrázoló kártyalapot húznak, akkor akármelyik kutyust örökbe fogadhatják, amelyik megtetszik nekik.

A játék azt is gyakoroltatja, hogy megváljanak saját tulajdonuktól (már megszerzett kártyalapoktól/örökbe fogadott kutyustól), ugyanis az ’elszökött a kutyus’ kártyalap húzása esetén vissza kell adni valamelyik már örökbe fogadott kutyát. Ez utóbbi, mondanom se kell, a 2-3-4-5 éves korosztálynál az irigykedés, tesós élmények, osztozkodás mindennapi problémáit eleveníti fel, jó alkalom arra, hogy játékos keretek közt gyakoroljuk a gyors elengedést, átadást.

A játék szerintem szépen kivitelezett, ami a Keller&Mayer társasokra amúgy is jellemző, és ami nekem nagyon tetszik, hogy nem a lineáris előrehaladós játéktípusba tartozik (mint a hosszan kacskaringózó klasszikus játékmezők, ahol a startról a cél mezőig kell eljutnunk).

A játékmezőnk egy 4 darabos nagy puzzle-játék, onnan indulunk, hogy gyorsan össze kell rakni ezt a 4 elemű mezőt, így áll össze a kutyamenhely. Ketrecek mögött csont és vizes tálka várja a kutyusokat. Persze, sok kérdést vet fel a játék, nálunk épp aktuális kérdéseket, ugyanis a falunkban viszonylag gyakran látni utcán szaladgáló kutyákat, a mi egyik kutyusunk menhelyről hozott kutya, szóval jócskán van mit megbeszélni a gyerekekkel a játék kapcsán.

Figyelem! Sose álljunk neki úgy társasozni, hogy a gyermek nem érti mi történik! Ha érti a szabályokat, de pl. ennél a társasnál nem érti, mi az a kutyamenhely, mert még sosem beszéltetek róla (ahogy mi se eddig) , vagy hogy mit jelent örökbe fogadni, hogy szökhet el egy kutyus, mit csinál a gondozó, akkor egy felületes játékélményt kap a gyerkőc, és egy olyan játéktérben mozog, ahol csak azt érti, hogy körönként kártyát kap a kezébe.

Nem 3 órás dokumentumfilmalámondásos monológról kell, hogy szó legyen, mielőtt azt feltételeznétek, hogy az én gyerkőceim ezt végighallgatnák. Akár kérdés-felelettel is el lehet magyarázni mi ez az egész. Nekem az nagyon bejön, hogy kérdéssel indítom az infóosztást monologizálás meg okoskodás helyett. Gyerekek, ki tudja, hogy mi az a kutyamenhely, hallottatok-e már róla? Ovis jelentkezik, és előáll egy cuki de alaptalan teóriával. Bölcsis is mond valami cuki badarságot. Megdicsérem őket, hogy nagyon jó ötleteket mondtak, és akár így is lehetne, de ez azért valami más. Emlékeztek, gyerekek, hogy múlt héten láttunk egy utcán kóborló kutyust? Lelkesen kiabálnak, hogy igen, igen, igen. No, szerintetek mi történik azzal a kutyussal? Hova megy? Hol kap enni? Van-e gazdája? Stb. stb.

Egy pakli kártya tartozik még a társashoz, ezeket kell kijátszani/elfogyasztani úgy, hogy a kezünkbe kapott 4 kezdő kártya a minden körben való újra feltöltések után elfogyjon, minél ügyesebben és taktikusabban, minél több kutyust fogadjunk örökbe, és minél kevesebb maradjon menhelyen.

Higgyétek el, a megszokott játékok, az újra és újra kirakott kirakók, az újra és újra meggyúrt csigabigák, az újra és újra felépített garázsok után igazi felüdülés lehet egy jó kis társasozás, még akkor is, ha veszekedés a vége, vagy ha a gyerkőcök 15 perc múlva árkon-bokron túl vannak, és te három nap múlva keresgélheted a társas elkallódott egyik elemét, ami nélkül nem tudtok újra nekiállni.

És azt is higgyétek el, hogy még a legönfejűbb, legizgágább gyerkőcöknek is kellenek a szabályok és keretek, és az, hogy Te, Anyuci és Apuci nagyon-nagyon-nagyon sokat beszéljetek hozzájuk, és mindent elmondjatok nekik, az égvilágon mindent.