A most 3,5 éves középsős kislányom utál rajzolni. A párom és az én rajztehetségem elég sokat fejlődött, amíg mi helyette, neki rajzolgattunk az előző két évben. Ezért volt számomra olyan meglepő és egyszerre torokszorongató érzés is, amikor egyik nap odaszaladt hozzám, közölte, hogy lerajzolt engem, és amikor megtekintettem az alkotását, nem egy dühödten a lapra satírozott krikszkraksz voltam, hanem egy pálcikaember. Igaz, hogy 5 végtagom volt, 3 lábam és 2 kezem, de felismerhetően pálcikaember volt.
Aki végigkövette már egy vagy több gyermeke rajzkészségének a fejlődését, az valószínűleg tudja, hogy micsoda harcokat kell vívnia a gyereknek saját, korából fakadó türelmetlenségével és az ujjak ügyetlenségével vagy épp a fantáziájával, ami nyilván fényévekkel az aktuális rajzkészség előtt jár.
Nálunk a fázisok nagyjából ezek voltak:
1. Kezdetben rajzoltunk neki mindenfélét, amit már ki tudott mondani szavakkal, vagy amit el tudott mutogatni, és 
ő nagyokat nevetett rajta.
2. Színezőkkel halmozta el a család, úgyhogy minden felnőtt színezett, ő meg nézte.
3. Kipróbáltuk a festést. A lapokat addig festette, míg ki nem lyukadtak, ezt általában az alkotás végpontjának tekintette.
4. 20 másodpercen át satírozta, firkálta dühödten a lapot, mire én hatalmas elismeréssel megkérdeztem, hogy mit rajzolt. „Semmit, Anya, én nem tudok rajzolni.”
5. Türelmesen elkezdett színezni valamit, hogy belül maradjon a vonalon, aztán türelmetlenül és vadul direkt kiment a vonalból, összegyűrte és kijelentette, hogy ő nem akar rajzolni.
6. Nagy ritkán krikszkrakszot rajzolt és elmondta, hogy az egy olyan valami, amire egyáltalán nem hasonlít, pl. egy dinoszaurusz, egy repülő vagy épp Apa.
Gondoljatok csak bele! Mekkora győzelmet arat a gyermek maga felett, aki egyik nap dühödten karistolja a lapot, csalódottságában összegyűri, a földre hajítja és napokig filc, ceruza, zsírkréta felé sem néz. Másik nap meg elképesztő koncentrációval húz egy hosszú, függőleges ferde vonalat, középtájt rá merőleges vonalakat, a kis ujjai szorítják a filcet, a szemei szinte felszántják a lapot, hogy előrajzolják a filcnek azt a két vonalat, ami a pálcikaember keze lesz és akkor még a karikát is meg kell rajzolni a fejnek fegyelmezetten.
Amikor Anna odahívott megmutatni élete első pálcikarajzát, látszott, hogy tudja, milyen nagy dolog történt, és ő is nagyon büszke magára.
Hogy megmutassa új tudományát, saját magát is mellém rajzolta a képre, és akkor láttam ezt az elképesztő fegyelmet, ahogy kontrollálja a kezét, a saját türelmetlenségét, a 3 éves ovisságát és a saját szenzitív, az aktuális képességeinél mindig többet akaró természetét.
