Valamiért a gyerekek, picikék, kicsik és nagyobbacskák, végtelenül vonzódnak a WC-kefékhez.
Egyik nap el akartam kápráztatni egy fiús anyuka barátnőmet a következő sztorimmal:
„Bemegyek a WC-be, ahol a nagyobbik békésen kakil, a kisebbik meg tudomásom szerint mesekönyvet nézeget. Legalábbis a visszatérésem előtt egy perccel még azt csinálta. Szóval belépek, és látom, hogy a nagyobbik elmélyülten próbál a WC-n ülve szétszedni két duplódarabot, a kisebbik meg a WC-kefével, mint egy fénykarddal csapkod mindenfele. Jaaaaj, anyaaaa! – nyafog a nagyobbik – Juccsi lelocsojt valamivel!!!”
A barátnőm ekkor félbeszakít, és tromfol:
„Tegnap bemegyek a WC-be, és majd elájulok. Ott ül a fiam a fürdőszobaszőnyeg közepén, és fésülködik a WC-kefével…”
Erre már nem tudtam licitálni. Veszteni tudni kell.
