Amikor a gyermeked oviba kezd járni, alapvetés, hogy soha, de soha ne mondj, és ne csinálj előtte olyat, amiről nem szeretnéd, hogy tudjanak az óvónők, a dajka néni, az ovisok. Amilyen fontos szabály ez, olyan nehéz betartani.
Az ember száján kicsúszik ugye ez-az, a szemfüles gyermek meg olyan, mint a szivacs, azonnal magába szívja az új információkat. Az ember próbálja ilyenkor menteni a menthetőt, játékosan megkéri egyetlen szemefényét, hogy játsszák azt, hogy közös titkuk van. Annával van néhány titkunk, szerencsére korából fakadóan egy részét azelőtt elfelejti, hogy elmesélhetné Diácskának, Tominak, esetleg dajka néninek.
Egyik nap épp a lábszáramat borító anyabundámtól igyekeztem megszabadulni igényesen a mosdókagylóba emelt lábbal, mikor kopogtatnak az ajtón.
- Igeeen... - szólok, miközben tempósan borotválok tovább. - Ki az?
- Boldog Anna Zoé!!! - felel lelkesen a 3 évesem.
Aztán bejön, vigyorogva megkérdezi, bejöhet-e, majd rátér a lényegre.
- Mit csinájsz, anya?
- Ez titok, Annuska... - kezdek bele, és közben lázasan pörgetem magamban a lehetséges válaszokat. - Levágtam ezzel a borotvával a lábamról a szőrt, hogy szép legyek és tessem Apának.
Anna vidáman közli velem a megfigyelését, miszerint Apának is "szőjös" a lába, s megy is vissza játszani a szobájába. Letörlök egy izzadtságcseppet a homlokomról. Ez könnyen ment.
Másnap reggel az oviban érzékeny búcsút veszünk, megpuszilja a testvérét és szalad be a csoportba. A szokásos harsogó köszöntéssel érkezik: "SZIA ÓVÓNÉNI, SZIASZTOK GYEJEKEK!!!" Aztán a ráadás: "SZIA BIANKA!!! AZ ANYUKÁMNAK SZŐJÖS A JÁBA!"
Aú.
(Készülődés az oviban. Itt már mindenki tudta, hogy - évszaktól függetlenül - miért imádom a hosszú nadrágokat. #aucs)
