Este 8-kor, fürdés után cipelem ki a fürdőszobából a 14 kg-os 3 éves gyereket, aki vígan nevetgél azon, hogy ő egy sózsák. Átlépem a küszöböt, ekkor vad rángatózásba kezd a vállamon, visít, mint egy kismalac: "A NAPSZEMÜVEGEEEEM!!!" Rángatózás közben színpadiasan nyújtózkodik a kisebbik gyerek által, játék közben a fürdőben hagyott napszemüvegért.

Én: Anna, mindjárt visszamegyek érte... (Anna transzba esve már-már az ájulás határán magából kikelve rángatózik és ordít, míg a szobáig jutunk.)
Anna: A NAPSZEMÜVEGEEEEM, A NAPSZEMÜVEGEEEEM, A NAPSZEMÜVEGEEEEM!!!
Én: Jézusom... már hozom is...

Enyhe röhögőgörcs kerülget. Február. Este 8. A meztelen gyereknek napszemüveg kell. Visszatérek a francos napszemüveggel. Anna félig lefolyt az ágyról, mint Dalí órái. Ráng a keze-lába, már csak szótagolni bírja, hogy "A NAP-SZE-SZE-M...Ü-VE... " 

A szemére igazítom. Abbahagyja a hisztit. Aztán amíg leveszi a fejéről, toporzékolni kezd ülve és félredobja a szemüveget. "Nekem nem kejj a NAPSZEMÜVEG!! ITT NEM KEJJ NAPSZEMÜVEG!!! Tedd el innen, anya!!!"

Felteszem egy polcra. 

Anna: NE ODA, ANYAAAAAAA!!!

(Ez a napszemüveg okozta a palávért az említett februári estén. De most nyáron jó szolgálatot tett.;))