Nagyon ritkán találkozom császáros anyukák történeteivel, mégis elérnek azok az előítéletek, amiket sokan a császáros szüléshez kapcsolnak. Nem lehet egyszerű helyzet, amikor valakinek úgy alakul, hogy nem szülhet természetes úton, vagy akármilyen okból már jó előre meg kell hoznia ezt a döntést. Ezért megkértem az Oh My Mom olvasóit, hogy akinek van császáros szülésélménye, és szívesen megosztaná velünk, küldje el nekünk, hátha segítünk ezekkel a sorokkal azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek. Most egy kedves olvasóm beszámolóját olvashatjátok. 

Daniella felhívásán felbuzdulva gondoltam, összefoglalom császárom történetét, hátha az utókor vagy  más anyucik számára is érdekes lehet. Egy példány a babanaplóba is bekerül majd, amit még nagyon lelkesen töltögetek…

A babámat a 9 méhen belüli hónap alatt egyszer sem láttuk fejvégűnek, ami annyit jelent, hogy ő fenékkel lefelé érezte jól magát és ezt a pozíciót az utolsó napig megtartotta. A terhesség kb. 34. hetéig nincs is ezzel gond mindenki biztatott, hogy majd megfordul és ő is fejvégű lesz, mehetünk majd szépen szülni. Orvos, védőnő, mindenki mondta, hogy beszélgessek a babával és kérjem meg, hogy forduljon a „helyes” irányba. Ezeknek a kéréseknek nem tettem eleget, volt egy olyan érzésem, hogy a babának jó így, én pedig nem állítok fel elvárásokat vele szemben már ilyen korán. Tehát sosem kértem, hogy forduljon meg, annyit „beszéltünk meg”, hogy érezze jól magát és hamarosan találkozunk.

Az orvosom a 37. héten kilátásba helyezte a császármetszést, amennyiben a baba farfekvéses marad. Első gyermekes anyánál ez a protokoll. Sajnos csúnya dolgok történhetnek anyával és babával is, ha beleengednek ilyen helyzetben hüvelyi szülésbe. Mikor ezt megbeszéltük, semmilyen rossz érzés nem fogott el. Úgy éreztem, nekem mindegy, hogyan csak essünk túl rajta úgy, hogy a baba és én is épen, egészségesen intsünk búcsút a 40, egy testben töltött hétnek.

A 36. héten elkezdődtek a CTG vizsgálatok, semmi érdemlegeset nem mutatott a gép, türelmesen vártunk. A 38. hét 5. napján, egy unalmas hétfőn mentem a következő CTG vizsgálatra. A doktor úr szerint minden a legnagyobb rendben, csupán az a bibi, hogy ő másnap este elutazik egy hétre, így átadna valakinek, ha addig beindulna  a szülés.  Azt mondta, szinte biztos, hogy ez császár lesz, mert a baba nem fordult meg, és mostanra akkora is lett, hogy esélye sincsen már mocorogni, forgolódni. Annyira megrémültem, hogy elmegy az orvos, akiben szentül bíztam, hogy rendesen levert a hideg verejték. Ezt a doki is látta, és azt mondta, van még egy olyan lehetőség is, hogy másnap reggel 8-ra bejövök és császármetszéssel világra segíti a babát. A császár helyzete adott és  a jelen helyzetben kötelező is, a baba mérete, állapota teljesen jó, tehát megszülethet.

Ekkor ért a következő sokk, én egy unalmas hétfői CTG-re indultam, és a hír, hogy holnap a kezembe lesz a kisbabám egy pillanatra megrémített. Azt éreztem, hogy "jaj, én erre még nem készültem fel." Aztán mégis! Azt éreztem, hogy csináljuk, vágjunk bele.

A csomagom rendes gravida módjára már a 32. héten készen állt, otthon átellenőriztem a dolgokat. Kiszedtem a vajúdáshoz betett kellékeket pl szőlőcukor, víz. Az apás szülés szettet (ez egy steril nadrág, felső, maszk) bent hagytam, remélve hátha apa kézbe veheti majd a csöppséget, amíg engem összeraknak.

Kedd reggel 8 órakor randiztunk szeretett orvosommal. Kérte, menjek a szülőszoba elé, nemsokára jön. A férjem nálam százszor idegesebb volt, mikor be kellett mennem az ajtón úgy búcsúztatott, mintha soha többet nem látna. Kötelező papírozás után megkaptam életem első katéterét. Nem mondom, hogy a kedvencem lett. Kaptam infúzióba egy kis nyugtatót és felvehettem a szuperszexi szülős hálóinget. Majd leültettek, hogy várni kell, mert még foglalt a műtő. Kimehettem még az addig körmüket lerágó családtagokhoz. Utolsó beszélgetés, majd irány a műtő.

Mikor beléptem az ajtón a nyugalmam elhagyott. Ez szerintem kiült az arcomra, mert egy teljesen idegen hölgy odajött és jó szorosan megölelt, lelket öntött belém. Ez akkor nagyon sokat jelentett. Ezúton is köszönöm neki... Az orvosomon kívül egy másik neves orvos is bent volt, továbbá egy műtősfiú, két segéd, egy rezidens orvos, az altatóorvos és az ő segédje. Ők nyolcan jelentették akkor nekem a biztonságot.

Próbáltam nem stresszelni, mert erre kértek. Fel kellett ülnöm az asztalra, a lábam egy kis fellépőn volt. Le kellett hajtani a fejem amennyire csak tudtam a lábaim közé. Ez azért vicces kérés volt, a méretes hasamtól ugyanis nem igazán tudtam hajolgatni. Ezt a hátkidomborító cicapózt kellett tartani, nekem örökkévalóságnak tűnt, de negyed óra biztosan volt. Közben az aneszteziológus kereste a gerincem azon pontját, amit ha megszúr, én melltől lefelé semmit sem fogok érezni. Mikor ez megtörtént, éreztem, hogy először a fenekem zsibbad el, majd szép lassan mindenem a mellem alatt. Hideg vizet spricceltek a hasamra, lábamra mindenfelé és én semmit sem éreztem. Mikor ezzel megvoltak egy lepelt kaptam a fejem elé, ekkor láttam utoljára a terhes hasamat.

Az altatóorvos egy tünemény volt, végig a fejemnél állt és mondta, hogy mi fog történni. Biztosított, hogy fájdalmat nem fogok érezni, esetleg húzást, nyomást. Megtörtént a vágás és tényleg semmit nem éreztem. Kb. 10 perc telhetett el, szólt az altatóorvos, hogy most készüljek, mert nagy nyomást fogok érezni, és a babát most fogják a mellem alóli résztől kezdve lefelé tolni. Olyan érzés volt, mintha rángatták volna a hasam, de semmi sem fájt, viszont egyszer csak egy édes hangot hallottam, a kisbabám megérkezett a világra. Én csak azt hallottam, hogy mindenki dicséri, milyen szép, milyen formás és milyen hangos! Megtörölték a picit, majd a lepel felett megmutatták nekem. Akkor kezdődött a szerelmünk. Ezután nagyon erős hányingerem lett, szóltam és kb 10 másodperc alatt orvosolták, mintha mi sem történt volna. Ezután a babát elvitték a kötelező mérésekre, majd visszahozták hozzám és a mellkasomra tették. Majd még kb negyed óra volt, amíg befejezték rajtam a műtétet. Ezután a műtött osztályra kerültem. A lábaimat még órákig nem éreztem. Apa eközben megkapta a kisfiunkat és elkezdhettek ismerkedni.

Én a babát csak este kaptam meg fél órára, majd elvitték a többi kisbaba közé az újszülött osztályra. Este kötelező volt felállni és elmenni tusolni. Ez volt életem legfájdalmasabb felkelése. Szerencsére segítettek a nővérek így könnyebb volt. Az estét ezen az osztályon töltöttem, másnap reggel a katétert kivették és innentől egyedül kellett boldogulni. Délben leköltöztettek a gyerekágyas osztályra, ahol rögtön meg is kaptam a kisbabámat. – Tessék anyuka, itt a gyermek, mostantól 0-24-ig önnel lesz. – mondta egy ’kedves’ nővérke.

Segítséget a 3 nap bent tartózkodás alatt nem igazán kaptam, hiába vagyok első gyermekes. Sajnos a műtét utáni napon elég erős fájdalmaim voltak, nehezen tudtam a kisbabámat ellátni, de más választás nem volt. Egy ágy végére kötözött redőnyzsinór volt egyetlen segítségem, amivel röpke 15 perc alatt már lábra is álltam… Egyetlen szerencsém, hogy a kisfiam csendes, nyugodt baba, aki az első napokat szinte végigaludta. Nagyon vártam, hogy elteljen a 3X24 óra, amit kötelező bent tölteni és végre hazamehessünk.

Mikor eljött a nap, az orvos, aki a sajátom mellett bent volt a szülésen, megnézte a sebemet és mivel mindent rendben talált, hazaengedett minket. A következő egy hét itthon még nehezen telt, de érezhetően napról napra jobb. Jelenleg 5 hét telt el a műtét óta, és már tudok hajolni, sétálni, mozogni és teljesen el tudom látni a kisfiamat.

Úgy gondolom teljesen mindegy, hogy valaki hüvelyi úton, vagy épp császármetszéssel szül, a lényeg az új kis élet, aki megérkezik erre a világra. Nem érzem kevesebbnek magam, mert császárral szültem, én is megszenvedtem, csak én éppen utána. Minden nő tiszteletet érdemel, aki egy csepp kis embert a világra hoz. Csak bátorítani tudom a még szülés előtt állókat. Ne féljetek mindegy, hogy hogyan adtok életet a gyermeketeknek, mindenképp fájni fog... de nagyon megéri.


(Az első illusztráció Kris-13 munkája.)

További beszámolókat itt olvashatsz:

Császárral szültem IV., Dóri története
Császárral szültem II., Zsanett, Kitti és Betti gondolatai a császármetszésről
Császárral szültem I., Dalma története

Ha Te is szívesen elmesélnéd, milyen élmény volt császárral szülni, küldd el a történetedet az ohmymomsztorik@gmail.com címre!