Nagy rajongója voltam kamaszkoromban Robert Ludlum A Fantom című regényének, aminek aztán el is készítették A Bourne-rejtély című filmes adaptációját. Azóta született két gyermekem, és én magam lettem Bourne >anyaadaptációja<.
Egyik nap, mikor vendégségbe mentünk, az jutott eszembe, hogy anyaként az érzékszerveim és a világészlelésem már radikálisan máshogy működnek, mint ahogy gyermektelen időkben működtek. Valahogy ahhoz hasonlítanám, amikor Jason Bourne az emlékei visszatérte előtt csak találgatja, hogy ő ki a fene lehet, és a gyanús jelekből kezd arra gondolni, hogy valami titkosügynökféle, ugyanis ahogy belép egy helyiségbe, még mielőtt tudatosulna benne, már fel is térképezte a helyet, hány és milyen nehezen megközelíthető vészkijárat van, ha menekülni kell stb. Szóval múltkor jöttem rá, hogy szülőként már valahogy így működök.
Belépünk egy idegen udvarba, házba, lakásba, és mielőtt észbe kapnék, már fel is térképeztem, hogy hol van nem biztonságosan záródó aknafedő, hanyagul ledobott kapa, a szobákban szabadon hagyott konnektor, éles asztalsarkok szemmagasságban, kitörhető üveg a szekrényen gyerekököl magasságában, apró lenyelhető tárgyak a padlón, könnyen lerántható értékes törékeny tárgyak stb.
Gyerek előtt egyszerűen csak besétáltunk, gratuláltunk az új ülőgarnitúrához és fogalmunk se volt, hogy hány konnektorban nincs konnektorvédő. Meg arról se hogy mi az a konnektorvédő.
