Közeleg a karácsony, és nem tudom nektek nem ajánlani Marék Veronika klasszikusát, a Kippkopp karácsonyát. Akinek kimaradt a gyermekkorából, annak is meleg szívvel ajánlom.

A mai napig emlékszem arra az izgalomra, ahogy a könyvtárból újra és újra kikölcsönzött példányt lapozgatjuk a tesómmal. Még mindig emlékszem, ahogy beleborzongok azokba a csodákba, amik Kippkoppal, az erdőben élő gesztenyefiúval esnek meg, mire az erdő melletti városka egyik családi házában a karácsonyfa tetejére felmászik a kis karácsonyi csillag vezetésével.

Hintázik két szaloncukron, habkarikát tesz a fejére, mint egy koronát, belekukucskál a színes üveggömbökbe, és nagyokat nevet a krumpliorrán. Ugyanazzal a türelmetlenséggel várja, hogy meglássa csillagszórókat szikrázni, a gyertyákat égni, hogy ki lehessen bontani a szaloncukrokat, bele lehessen harapni a habkarikákba, mint amilyen izgalommal a gyerekek toporognak tátott szájjal a feldíszített fa mellett.

Nagy kaland a karácsonyfa megmászása, sok mindent tanul közben a kis gesztenyefiú, aztán a havas erdőben életében először ő is megünnepli a karácsonyt a kis cinege barátjával együtt.

Marék Veronika klasszikusa az első könyvek egyike volt, amit a lányainknak beszereztünk. Kötelezően antikváriumból, mert szeretem, ha egy könyvnek múltja van - jobban, mint az új könyv illatát. Szóval a Kippkopp karácsonya nekem örök szerelem, és minden alkalommal szívmelengető időutazás belelapoznom, amikor a lányaimmal együtt olvassuk, és ők is ugyanazzal a jóleső borzongással és izgalommal figyelik Kippkopp kalandjait.